Vasárnap rész vettem a Yours Trully közösségi futás második fordulóján Dunaharasztiban. Ezúttal a tervem szerint 50 kilométert szerettem volna futni, de 40 lett belőle. Mégis elégedett vagyok. Elmondom miért...

Az első etapban 25 kilométert futottam és tökéletesen sikerült. Erről szóló tapasztalataimat egy korábbi bejegyzésemben kifejtettem. Az ezt követő időszakban tudatosan készültem arra, hogy most életem eddigi leghosszabb futását hajtsam végre, 50 kilométert egyben. Az előző hetekben több felkészítő hosszú futásom volt és mind 30, mind 35 kilométeren jól működtek a dolgok. Az előjelek alapján reális célkitűzés volt az 50 kilométer.

Ahogy azonban korábban már kifejtettem a gondolataimat a ne fussuk el bejegyzésemben, sokszor a verseny reggelén dőlnek el a dolgok. Akkor egy olyan példát hoztam fel, amikor az időjárás közbe szólt az új félmaratoni egyéni csúcsdöntési tervembe. Most is az időjárás késztetett a "B terv" megvalósítására, viszont ezúttal nem a meleg aggasztott. Múlt héten még 10 fok körül volt a nappali hőmérséklet, ami számomra ideális futóidő lett volna.

Korábban írtam arról is, hogy a túlöltözés milyen veszélyeket hordoz magában. A futókabát nagyon jó, mert bent tartja a hőt, ezért tökéletes rövid edzésekre hideg időben. Hosszú távon viszont az a gondom vele, hogy a bent tartott hő miatt egyre jobban beleizzadok, ami olyan mintha nyáron futnék. Magyarul megfőlök benne. Ezt el akartam kerülni, hiszen kb. 5 óra futást terveztem, ami szükségszerűen jelentős mennyiségű folyadékvesztéssel jár. Maradt a pulóver, ami az első 25 kilométerig jó döntésnek bizonyult.

A baljós előjelek miatt úgy indultam el reggel, hogy csak akkor futom le az ötvenet, ha minden klappol, ezért -hogy ne kerüljek kellemetlen helyzetbe- a "B tervet" vettem előre. Ez a terv egyszerű volt: első az egészség! Addig futok, amíg nem érzem ezt veszélyben.

A szokásos hármas felosztásban képzeltem el a futást és mivel 2,5 kilométeres köröket kellett futni, ezért két 17.5 és 15 kilométeres szakaszra bontottam fejben. Az első szakasz észrevétlenül röpült el, a végén a kontroll kérdéseimet "minden rendben" -ezrem és mentem tovább. 

Jött a második szakasz, amit szintén egyenletes tempóval, holtpont nélkül  futottam végig.  A szakasz végén újra jöttek a kérdések: 

-Fogom bírni ezt a tempót? Igen. 

-Fáj valami? Nem

-Eléheztem, kiszomjaztam? Nem

Akkor minden rendben, mehetünk tovább? NEM!!!

Fizikálisan és fejben minden rendben volt velem, azonban egy dolog meghátrálásra kényszerített: 35 kilométer futás alatt kiizzadtam kb. 2,5 liter folyadékot, amitől átázott a ruházatom és elkezdtem fázni. Nem azért fáztam, mert alul öltöztem volna, hanem az átizzadt ruhától,  -3 fokban. Ez volt az, amiről aggódtam már induláskor és emiatt készítettem B tervet. Még két kört mentem, de 40 kilométer után úgy döntöttem, hogy nem kockáztatok tovább és megálltam.

Egyszerűen dideregtem és azt éreztem, hogy egyre jobban hűlök ki annak ellenére, hogy futok. Eljött az a pont, amikor már az egészségemet kockáztattam a futással. Szívem szerint tovább mentem volna, de ezúttal legyőztem az egomat és az egészség megőrzését fontosabbnak tartottam, mint azt a pár száz lájkot, ami az 50 kilométeres posztért járt volna a facebookon. 

A futás előtt közvetlenül mérlegeléssel kezdtem, mint mindig. Induláskor 89.7 kiló voltam. Amikor hazaértem újra megmértem a súlyom és ekkor 88.3 kilót mutatott, tehát a súlyomból 1.4 kilót veszítettem. A 40 km futás során elégettem közel 4000 kalóriát, ami azt jelenti, hogy a zsír és szénhidrát raktáraimból cca. 1 kilót fogyasztottam el. Az 40 deka mínusz meg folyadékvesztést jelez. Ez azonban a testtömegem kb. fél százaléka, ami szerintem azt jelenti, hogy egész jól sikerült a hidratáció. (4 óra futás alatt kb 3 liter folyadékot fogyasztottam el). 

A tempó is végig egyenletes volt és ami érdekes, hogy eddigi legjobb maratonom során 40 kilométerhez érve alig 5 perccel voltam gyorsabb.

Mindezt mérlegre téve úgy érzem jól sikerült a hétvégi edzés, mert egyenletes, edzőtempóval futottam, holtpont és fal nélkül, végig jól frissítettem és mivel nem engedtem hogy elvigyen az egom, ezért beteg sem lettem. 

Számomra ez a lényeg, mert azt soha nem szabad figyelmen kívül hagynom, hogy hobbi futó vagyok, aki azért fut hogy jól érezze magát és egészséges legyen.