Így születnek a bajnokok
mi van a komfortzónán túl
Az utóbbi időben az időjárás többször megtréfált minket és kihívás elé állítja a sportolókat. Kivétel nélkül minden sportolót kihívás elé állít, de minket hobbi futókat, akik jellemzően a család és munka mellett, a pihenőidőből lecsippentve sportolunk, pláne kihívás elé állít.
Hétvége, reggel csörög az óra, kinézel az ablakon és szakad az eső…
Az ember azonnal talál két-három megdönthetetlen érvet arra, hogy miért ne kelljen ki az ágyból, miért maradjunk a begubózva a kanapén. Véleményem szerint senkit sem szabad hibáztatni amiatt, ha így dönt. Ez mindenkinek egyéni döntése kell hogy legyen. Mindenki maga dönti el, hogy mit vállal be és mit nem. Nyilván sok szempontot szem előtt kell tartani.
Sokszor előfordul , hogy esős, szeles időben mint edzőt, megkérdeznek a tanítványok, hogy mi legyen, menjen, vagy ne menjen. Erre mindig azt szoktam válaszolni, hogy egyéni döntés kell, hogy legyen. A véleményem az, hogy, aki rendszeresen sportol, annak nem kell félnie az időjárástól, elég erős immunrendszerrel kell, hogy rendelkezzen, ráadásul sokan azt mondják, hogy minden időjáráshoz fel lehet öltözni.
Engem speciel nem zavar az eső, ilyenkor mindig azt szoktam mondani, hogy nyáron 30 fok feletti hőmérsékletben ugyanilyen vizes leszek a végére. Amikor eső is van és szél is van, na én akkor szoktam magam óvatosságra inteni és inkább megálljt parancsolok magamnak.
Edzőként azonban felelősnek érzem magam másokért, mások egészségével pedig nem játszunk!
Ez az első alapelv, amit minden edző megtanul, amikor a képzést elkezdni. Voltaképp, ezt nem is kéne oktatni, hiszen teljesen egyértelmű, hogy ez így van. Amikor más ember edzője lesz az ember, akkor óhatatlanul beavatkozik a szervezete működésébe és ennek során csak és kizárólag olyan folyamatokat indíthat el, ami egyáltalán nem veszélyezteti az egészséget.
Kicsit túlreagálva, ilyen az esőben, szélben futás kérdése is. Szóval, amikor megkérdeznek engem, hogy ” szakad az eső. mi legyen menjek futni vagy ne?”, akkor mindig ezt az elvet követve végig futtatom magamban a dolgot és felteszem a kérdést: ha kiküldöm esőben futni, akkor van-e esélye annak, hogy emiatt lebetegszik?
A válasz nyilvánvaló, ezért nem is sokat kell töprengeni, mit feleljek erre….
Persze lehet azt is, mondani, hogy minden sportoló egyéni felelőssége, hogy az időjárási körülményeknek megfelelően öltözzön fel, de mindig van egy “de”, mindig van egy “mi van ha”.
Lehet, hogy nem mindenki ért most velem egyet, de én azt mondom ezért, hogy ha valaki nem döntötte el magában, hogy bevállalja az edzést és elindul, hanem előtte tőlem kér erre megerősítést, akkor inkább ne induljon el. Egy kimaradt edzés miatt nem dől össze a világ.
Sportoló ember, vagy sportember
Amikor ezt a cikket írom, vasárnap reggel van és épp edzést kéne tartanom, mert ilyenkor szoktam futóedzést tartani hobbi futóknak, de már legalább egy órája a sportolókkal levelezek, akik egy része lemondta, egy része hezitál azon, hogy esőben jöjjön-e.
Lemondtam az edzést, mert nem akarok senki egészségével játszani. Tudom, hogy ha ezt nem teszem meg, többen eljöttek volna, bőrig áztak volna és ki tudja mi lett volna utána. Mondom még egyszer, engem nem zavar az eső, én nem félek tőle, de másokat erre nem bíztatok…legalábbis amióta edzőként dolgozom…legalábbis hobbi sportolókat… Hiszen másnap munka, hiszen a családot el kell látni, hiszen pandémiás helyzet van…
Korábban többször posztoltam esőben futva és ez eléggé vegyes reakciókat váltott ki a csoportomban, volt, aki megsértődött rajta, volt, akit motivált a dolog. Mindenesetre azt gondolom, hogy ez az időjárás egy teszt is arra, hogy eldőljön: a sportoló emberből, sportemberré váltunk-e…
Félreértés ne essék: az én megítélésem szerint egy sportoló ember is lehet kiváló, példamutató személyiség a környezete számára azzal, hogy egyébként rendszeresen sportol. De az én értékrendem szerint nem tekinthető sportembernek!
Minden héten az futótechnika fejlszető edzéseket tartok. Ha sezretnéd kipróbálni, látogass el az oldalamra:
Gyere és próbáld ki. Csak jelentkezz be a következő edzésre.
Véleményem szerint a sportoló ember, az a hobbi sportoló, aki kedvtelésből űz egy sportágat, az egyszerűség kedvéért legyen ez a futás. Amikor kedve van fut. És mindig úgy és ott és annyit amennyi jól esik neki. Nem lép ki a hangzatos “komfort zónájából”, ami ez esetben azt jelenti, hogy a kellemes alacsony-közepes tartományban edz.
Ez a mozgásforma kiváló szabadidő töltésre, arra hogy a közérzetünk jobb legyen, az egészségi állapotra is kedvező hatással lehet, de semmi több. Tulajdonképp egyenértékű azzal, mintha elmenne túrázni a hegyekbe, vagy egy hosszabb kirándulásra a természetbe. Nem lebecsülendő semmiképp, sőt sokak számára példamutató életvitel, semmi esetre sem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy azok az emberek, akik így tekintenek a sportra, a futásra kevesebbet érnének másoknál.
Igenis tiszteletre méltó dolog, hogy szombat délelőtt kellemes tavaszi napsütésben valaki plázázás helyett a Margitszigeten kocog egy kört. Le a kalappal mindenki előtt, aki ezt az utat választja. Ő egy tiszteletre méltó, sportoló ember!
Azonban van egy olyan szűkebb kategória még az amatőr sportolók, hobbi futók között is, akiknek önmagunkhoz képest komoly célkitűzéseik vannak. Megfogalmaztak egy elvárást, van egy céljuk, egy vágyuk, amit a sportban el szeretnének érni. Ennek érdekében pedig céltudatos edzésmunkát végeznek.
A céltudatos edzésmunka nélkülözhetetlen alapja, hogy egy felépített edzéstervet követve, lépésről lépésre építkezve jutnak el a kitűzött célig. Máshogy ez nem megy. Egész egyszerűen azért nem, mert így működik az emberi szervezet. Megfelelően erős edzésinger hatására fejlődik! Akkor fejlődik, ha megfelelő ingert kap. Erről korábban már többször írtam, most nem fejteném ki újra.
Egy ilyen formában felépített edzésterv viszont alázattal, lemondással és kompromisszumokkal jár. Ha edzésnap van, akkor edzésnap van. Semmit nem fog érni a terv, ha csak annyit csinál meg belőle az ember, amihez kedve van. Az edzések egymásra épülnek, sokszor egymás hatását erősítik és így, vezetnek fejlődéshez. Ha ki-ki marad egy-egy edzés, abból még nyilván nem lesz gond, de ha rendszeressé válik, vagy egy időszak teljesen kimarad mert két hétig esik az eső, vagy hideg van kint, akkor már megakadhat a folyamat.
És igen! Épp itt válik el egymástól a sportoló ember a sportembertől.
Ez utóbbi ugyanis valóban kilép a komfort zónájából és alá tudja rendelni a szubjektív kényelemérzetét a céljainak. Ki megy futni ha esik az eső, ha hideg van, ha nem ideálisak a körülmények. Egészen addig, amíg az egészsége nincs veszélyben. Nyilván akkor már – ha van- az edző is, leállítja a dolgot. Legalábbis amatőr szinten.
Véleményem szerint “kilépni a komfort zónából” ezt jelenti valójában.
Semmiképpen nem azt, hogy hobbi futók belehajszoljak magukat olyan teljesítményekbe, amikre nincsenek fizikálisan felkészülve. Arra gondolok, hogy sokszor olyan tempókat futnak edzés során, ami még versenyen is sok lenne, vagy olyan távokat futnak, ami meghaladja az állóképességi szintjüket. Aztán sápadt arccal posztolva írják, hogy “ami nem öl meg az erősít” és “az élet a komfort zónán túl kezdődik”.
Szerintem ha valaki ki akar lépni a komfort zónájából, akkor álljon fel a kanapéból és akkor is menjen edzeni, ha nem ideálisak a feltételek. Például ha esik az eső…
A mai edzést tehát mások egészségének szem előtt tartása érdekében lemondtam, de persze több általam edzett hobbi sportoló posztolta a csoportban, vagy küldte nekem a szokásos edzés utáni beszámolóját, ami szerint megcsinálta a mára tervezett edzést.
Gratulálok nektek, mentálisan nagyot léptetek a céljaitok felé előre….és az igazi bajnokok így születnek!
A kép forrása: pixabay.com
